antinea_net

Bonjour,
Je suis fan du groupe Orson et il y a une interview en hongrois sur mon groupe préferé pour lequel j'aimerais une traduction.
Lien vers l'interview en Hongrois >>> est.hu : Zene : Interjú : „Ez a Robbie Williams-turné olyan, mint egy nyári tábor" – Orson

Merci par avance de votre aide.

Copie du texte :

A Red Hot Chili Peppershez és a Guns N’ Roseshoz hasonlóan az Orson együttes is Hollywoodban alakult, csakhogy Jason Pebworth-éknek nem sikerült Amerikában befutniuk. Nagy-Britanniában viszont rögtön egy No.1 kislemezslágerrel (No Tomorrow) és egy listavezető albummal debütáltak (Bright Idea), és Robbie Williams is őket hívta előzenekarnak az Intensive Care teltházas európai stadionturnéjára. A budapesti koncert előtt a szoft-rock/power pop kvintett két kalapos alapítója, a dalszerző-énekes Jason és a basszista Johnny Lonely nyilatkozott az est.hu-nak a Puskás Stadionban.



– A zenekarotok Hollywoodban alakult és a legendás filmrendezőről, a néhai Orson Wellestől kölcsönözte a nevét. Melyik a kedvenc filmetek tőle és miért?

Johnny: – A gonosz érintése.

Jason: (bólogat) – Kétségkívül A gonosz érintése. Hogy miért? Biztos azért, mert a legjobb film, ami valaha készült a világon. (nevetnek) Charlton Heston mexikóit játszik benne – az milyen?! Meg az a nyitójelenet! Meg hogy Orson Welles milyen kövérnek látszik benne. Pedig akkor még nem volt az a gigantikus figura, aki később lett. Akkor még csak rengeteg sminkkel meg a ruhája kipárnázásával tette magát még kövérebbé. Alig felismerhető. Az egyik legnagyobb szerepe. Elképesztő!

– Egy ennyire slágeres zenekarnak, mint az Orson, hogyhogy nem sikerült öt éves fennállása alatt otthon, Amerikában szerződést kapnia és befutnia?

Jason: – A helyzet az, hogy Amerikában a hiphop és egyéb urban zenék uralkodnak, meg a country. Az utóbbi években az előremutató zenék innen, Európából jönnek, nem Amerikából.

– Hogyan találtátok ki, hogy átjöjjetek Európába és a brit színtéren próbálkozzatok?

Johnny: - A brit színtér talált meg minket! Kiadtuk az albumunkat független kiadásban Los Angelesben még tavaly, a myspace-en meg a honlapunkról meg lehetett venni, és különféle csatornákon végül eljutott Londonba néhány befolyásos emberhez, meghívtak minket játszani a mancheseteri In The City fesztiválra, átrepültünk oda, felléptünk, és utána indult be a dolog.

– Könnyen beilleszkedetek a brit zenei színtérre?



Johnny: – Inkább úgy fogalmaznék, hogy beilleszkedtünk a turnébuszba. Legalább annyi időt töltöttünk már Anglián kívül, mint ott. Nagy-Britannia mellett turnézunk szerte Európában, és Japánban többször jártunk már.

Jason: – Nem volt időnk berendezkedni Angliában, mert nem sokkal azután, hogy átjöttünk, berobbant a kislemezdalunk, aztán kijött az albumunk és turnézunk azóta is.

– Azt olvastam, hogy korábban színházi produkciókban szereztél színpadi és énekesi rutint. Miféle arabok voltak ezek?

Jason: – Igazából operaéneklést tanultam főiskolásként, így szereztem zenei gyakorlatot. Benne voltam Az operaház fantomja turnéverziójában, és velük turnéztam néhány évet. De aztán rájöttem, hogy inkább szerzőként akarok érvényesülni, átköltöztem hát Los Angelesbe, ahol találkoztam a srácokkal és megcsináltuk a zenekart.

– Úgy tudom, zongorán komponálod a dalaid. Hogyan lesz belőle két gitárra épülő power pop?

Jason: (vigyorogva) – Ez a dalszerzés varázsa. Zongorán is ugyanúgy lehet játszani akkordokat, mint gitáron. Én nem értek a gitárhoz. Próbáltam, de egyszerűen nem megy nekem, borzalmas vagyok rajta, nem értem, hogyan kell használni. Szóval a zongorához kell fordulnom, ha valamit hallok a fejemben. Ha nem tudom, hogy milyen akkord, leülök a zongorához, rájövök, és utána már el tudom játszatni a többiekkel gitáron.

– A szerzeményeidben nagyon észrevehető a hetvenes-nyolcvanas évek szoft-rockjának a hatása.

Jason: – Ezen nőttem fel. Mindannyian ezen nőttünk fel. Azt hiszem, minden, ami nyálasnak vagy érzelgősnek volt kikiáltva, visszanyeri idővel a létjogosultságát. Hosszú időn át nem mondhattuk ki a Hall & Oates nevét, vagy azt, hogy... (ordítva nyögi ki, mint akit kínoznak) ELO! (újabb fájdalmas nyögés) REO Speedwagon! (nevet) Gyerekként imádtam ezeket a zenekarokat. Most meg: „aha, emlékszem rájuk”. Hadd mondjak valamit: azok a fickók igazi dalokat írtak! Oké, lehet, hogy nem volt a legfejlettebb stílusérzékük, de elképesztően jó popdalokat írtak.

– Úgy érzed, igazságot szolgáltattok ennek a fajta melodikus AOR zenének azzal, hogy táncos, gitárcentrikus power pop megközelítéssel játsszátok el és teszitek a mai közönség által is fogyaszthatóvá, aktuálissá?



Jason: – Igen, pontosan ezt akartuk kezdettől fogva. Bele akartuk nyomni az emberek képébe. És azt akartuk, hogy újra buli legyen. Hollywoodban az emberek már régóta olyan komolyan vesznek mindent. Elmennek a koncertekre és keresztbe teszik a karjukat (összefonja a karjait és összevonja a szemöldökét), és olyanokat mondnak, hogy „igen, ez fontos”. „Ez a kritkusok kedvence.” „Minden cool figura itt van ma este.” Így szokás most ott viselkedni, ahelyett, hogy élveznék, amit látnak. (égnek dobja a karját és lelkesen elordítja magát) „Jeeee!!” Na ezt is vissza akarjuk hozni a divatba.

– Egy másik észrevehető hatás a szerzeményeidben és az énekstílusodban: Jeff Buckley. Az Already Over című dalban a legfeltűnőbb. Mondjuk azzal a különbséggel, hogy Buckley nem énekelt olyan sorokat, hogy „egy pszichopata picsa vagy egyenest a pokolból!”

Jason: (nevet) – Hát igen. Imádjuk Jeff Buckley-t. Énekesként és dalszerzőként is nagyon nagy változásokat hozott a modern zenében. De rám legalább annyira hatással volt például Freddie Mercury meg a Queen is. Vagy a Steely Dan.

– Ha már Jeff Buckley, akkor, gondolom, Rufus Wainwright is a kedvenceid közé tartozik.

Jason: – Feltétlenül. Ő egy fantasztikus figura. Micsoda gyönyörű énekhang! Micsoda dalszerző!

– Szövegíróként ki volt rád a legnagyobb hatással?

Jason: – Elvis Costello. Az én szememben neki nincs vetélytársa. Okos, szellemes, vicces, ezért szeretem mindenkinél jobban.


– Az albumotok anyagával e pillanatban épp Robbie Williams előzenekaraként turnéztok. Hozzátok hasonlóan az ő esete is jól példázza az Egyesült Államok és Európa közti kulturális különbséget: a legnagyobb európai szupersztár, aki sehogy nem tud befutni Amerikában.

Jason: – Igen, de szerintem ő nagyon jól elvan így is. Európában és Ázsiában is ő a legnagyobb sztár, az már bőven elég.

– Amerikában legalább lehet egy kis nyugta, mi?

Jason: – Igen. A Los Angeles-i U2-koncerten, most nemrég a Vertigo turnén, például ő is felbukkant a backstage-ben, tök egyedül álldogált. Mondtam is a többieknek: „ezt nem hiszem el, itt van Robbie Williams, egyedül, és senki nem rohanja le!”

– És ezen a mostani európai turnén mennyire megközelíthető? Lógtok néha együtt, vagy teljesen be van zárkózva az elefántcsonttornyába?

Jason: – Nem, lenn jár közöttünk, gyakran összefutunk vele. Igaz, ő is meg mi is el vagyunk foglalva rendesen. Amikor nem színpadon vagyunk, akkor is van egy csomó promóciós kötelességünk, ahogy neki is. De néha összefutunk, és akkor beszélgetünk, még ha csak röviden is.

– Jó fej? Jól bánik az előzenekarral?

Johnny: – Igen, ez egy valóságos álommeló számunkra, nagyon jól érezzük magunkat, barátságosak velünk, remekül tudunk együtt dolgozni, nagyon profi módon megy minden. És nagy buli az egész. Robbie és az emberei remek arcok.

– Nagyobb buli, mint tavaly a Duran Durannal?

Jason: – Azért az is jó volt.



Johnny: – De ez most sokkal nagyobb produkció, és az ember azt várná, hogy akkor sokkal komolyabb is, és tojásokon kell járnia. Már a Duran Duran-turnén is csodálkoztunk, milyen barátságos volt az egész, de ez a mostani turné kábé négyszer akkora, mint a Durané volt, és arra voltunk felkészülve, hogy vérkomoly és szigorú lesz. De nem: ez a Robbie Williams-turné olyan, mint egy nyári tábor. Mint egy utazó cirkusz!

– A régi nagyokról már beszéltünk. De kik a kedvenceitek most?

Jason: – Például a Delays együttes, nekik nagy rajongójuk vagyok. Nagyon szeretem a Phoenixet is...

– A francia zenekart? Ők is nagy rajongói a régimódi szoft-rocknak.

Jason: (Johnnyhoz fordulva) – Látod? Ismeri őket!

– Épp az ő új lemezük A hét albuma a rovatunkban! Magyarországon csak most jelent meg.

Jason: – Imádom azt a lemezt. De úgy vettem észre, nem sok embernek mond valamit, pedig azt hittem, nagy sikere lesz. Szerintem rohadt jó!

Johnny: – A We Are Scientists is egy remek új zenekar.

Jason: – Nekem a legutóbbi Cardigans-album is nagyon tetszik például.

Johnny: – És aztán ugye ott van a Flaming Lips! Ők sosem okoznak csalódást...



Jason: – Az volt az egyik legnagyobb élményünk, mikor felléptünk velük egy tévéshow-ban...

Johnny: – Előttük léptünk fel, és utána mi is gyorsan beöltöztünk jelmezekbe, hogy ott ugráljunk velük a színpadon a fellépésük alatt…

Jason: – Johnny űrlénynek öltözött, mi többiek meg Mikulások voltunk. (nevetnek)

Johnny és Jason: (egyszerre) – Nagy buli volt!

– Az angol színtéren kikkel haverkodtok össze leginkább, mióta ott vagytok?

Jason: – Például a Feeling együttes tagjaival, velük folyton összefutunk (ami nem véletlen, hiszen ugyanannál a lemezcégnél vannak, ugyanúgy a szoft-rockhoz nyúlnak visssza, és a Feeling Twelve Steps And Home című bemutatkozó albuma alig egy héttel a Bright Idea után jelent meg - a szerk.). Meg Corinne Bailey Rae-vel. Meg a Gnarls Barkley-val.

– Tessék, még egy amerikai együttes, amelyik Nagy-Britanniában kapott szerződést és futott be!

Jason: – Igen, de ők azóta már Amerikában is befutottak.

– És ti mikor fogtok?

Jason: – Már kaptunk egy sor ajánlatot, úgyhogy ha minden jól megy, jövőre.

interjú + fotók:


Déri Zsolt

Johnny Hargreaves

I'm sorry, I've been struggling with a french translation but my knowledge is just not enough. I can translate it to english for you though, if that's enough.

antinea_net

Hello,

Thank you for your answer.
I'm interested by a translation from Hungarian to English.
Thank you.

Johnny Hargreaves

[Topic:]Music
Interview: "This Robbie Williams tour is like summer camp"

Just like Red Hot Chili Peppers and Guns n' Roses, the Orson band has also formed in Hollywood, Jason Pebworth and the others however failed to make a career in America. In Great Britain on the other hand they debuted with an immediate No.1 hit (No Tomorrow) and an album at the head of the poll (Bright Idea), and Robin Williams invited them to perform at "Intensive Care"'s full-house european stadium tour as supporting act. Before the Budapest concert, the soft rock/power pop quintett's two founders, song writer/singer Jason and bassist Johnny Lonely have to est.hu in Puskás Stadium.

-Your band was formed in Hollywood and got its name after the legendary filmmaker, Orson Welles. Which is your favourite movie from him and why?

Johnny: -"Touch of Evil".

Jason (nods): -Definitely "Touch of Evil". Why? Quite likely because it's the best film ever made. (they laugh) Charlton Heston plays a mexican in it-how's that? And that first scene! And how Orson Welles looks so fat in it. Even though he wasn't that gigantic character that he later became. Back then he only made himself fatter with lots of make-up and pillows under his clothes. You can hardly recognize him. It's one of his greatest roles. Fascinating.

-How is it possible for such a hitty band like Orson to not get a contract and be a success in America during its five-year existence?

Jason: -The situation is, in America are hiphop and other urban music are dominant, and country. During the past years forward-looking musics have come form here, Europe, not America.

-Where did the idea come from, to come to Europe and make an attempt on the British stage?

Johnny: -The British stage found us! We published our album independently in Los Angeles last year, and you could download it from myspace and our homepage, and through different channels it reached some influental people in London who invited us to play at the In The City festival, we flew over there, performed, and things got under way after that.

- Was it easy to adapt to the british stage?

Johnny: - "To adapt to the tour bus", I'd rather put it that way. We've already spent at least as much time outside England as there. Besides Great Britain we also tour in Europe and we've been to Japan a few times as well.

Jason: -We didn't have time to get comfortable in England, because a short time after that we've come over our hit imploded, then the album came out and we've been touring ever since.

-I've read that you got your stage and singing routine from earlier theater performances. What kind of plays were these?

Jason: -I've actually studied opera singing in high school, that's where I got musical skill from. I was in the tour version of "The Phantom of the Opera", and I toured with them for a few years. But then I realized that I'd rather succeed as an author so I moved to Los Angeles where I met the boys and we made the band.

-I hear that you compose your songs on the piano. How does it become guitar-based power pop?

Jason (grinning): -That's the music of songwriting. You can play accords on piano just as well as on guitar. I'm no good with a guitar. I've tried but I simply can't do it, I'm terrible on it, I don't understand how to use it. So I have to turn to the oiano if I hear something in my head. If I don't know which accord I sit to the piano, I find out and after that I'm able to play it with the others on a guitar too.

-In your compositions it's easy to notice the influence of the soft-rock of the '70s and the '80s.

Jason: -I've grown up with that. We've all grown up with that. I think everything that was once said to be sloppy and over-emotional gets back its justification over time. For a long time you couldn't say the name "Hall&Oates", or...(he groans painfully as if tortured) ELO! (another painful groan) REO Speedwagon! (laughs) I've loved these bands as a kid. And now: "yeah, I remember them". Let me say something: those guys wrote REAL songs! Alright, maybe they didn't have the best sense of style, but they wrote incredibly good pop songs.

-Do you think you give justice to this type of melodic AOR music by playing it with a dancy, guitar-centric power pop approach and making it consumable for today's audience, actual?

Jason: _Yes, that's exactly what we wanted to do from the beginning. And we wanted it to be fun again. I Hollywood people since long take everything seriously. They go to concerts and cross their arms (crosses his arms and contracts his eyebrows) and say things like "yes, that's important" "that's the critics' favourite" "all the cool person are here tonight" That's the fashion to behave there now instead of enjoying what you see. (he thrusts his arms in the air and shouts enthuisastically) "Jeeee!!!" Well that's what we want to bring back.

-Another significant influence in your songs and singing style: Jeff Buckley. It's the most recognizable in the song "Already Over". With the difference of course that Buckley didn't sing lines like "you're a psychotic cunt straight form Hell!"

Jason (laughs) -Well. We love Jeff Buckley. He brought huge changes in modern music both as singer and songwriter. But to me were for example Freddie Mercury or Queen at least such a big influence. Or Steely Dan.

-Talking about Jeff Buckley, I assume Rufus Wainwright is also among your favourites.

Jason: -Absolutely. He's a fantastic character. What beautiful singing voice! What a songwriter!

-As a writer, who was your biggest influence?

Jason: -Elvis Costello. In my eyes he's without a rival. He's smart, witty, funny, that's why I love him more that anyone else.

-You're touring with your album's material with Robbie Williams at the moment. Jsut like you, his case also portrays well the cultural difference between the United States and Europe: the biggest European superstar, who keeps failing to succeed in America.

Jason: -Yes, but I think he gets along fine like this. In Europe and Asia he's the biggest star and that's more than enough.

-He can have a little peace in America, eh?

Jason: -Yes. Durin the latest U2 concert in Los Angeles for example. on the Vertigo tour not so long ago, he also showed up at the backstage, he was standing all by himself. I've told the others "I can't believe this, here's Robbie Williams, all alone, and noone rushes him!"

-And how easy is he to approach on this present European tour? Do you hang out together sometimes or does he lock himself in his ivory tower?

Jason: -No, he walks down here among us, we often run into each other. Of course, he and we are both very much occupied. When we're not on stage, even then we hane a lot of promotional responsibilities, just like him. But sometimes we meet and then we talk, albeit briefly.

-Is he a good sport? Does he treat his supporting band well?

-Yes, it's a real dream job for us, we feel really good, they're friendly with us, we can work together very well, everything goes very professionally. And it's all a big party. Robbie and his man are neat dudes.

-A bigger party than the one with Duran Duran last year?

Jason: -That also was a good one.

Johnny: -But this is a much bigger performance now, and you'd expect it's much more serious as well, and you'll have to walk on eggs. We were already awed on the Duran Duran tour by how friendly the whole thing was, but this present tour is at least four times as big and we were prepared that it will be dead serious andstrict. But no: this Robbie Williams tour is like summer camp. Like a travelling circus.

-We've already talked about the old great ones, but who are your favourites now?

Jason: -The band Delays for example, I'm a big fan of theirs. I also like Phoenix very much.

- The french band? They're big fans of old-school soft-rock.

Jason (to Johnny): -See? He knows them!

-Their new album has just been The Album Of The Week in our column! It came out only just now in Hungary.

Jason: - I love that album. But I noticed that not many people know about it albeit I thought that it will be a huge success. I think it's damn good.

Johnny: - "We Are Scientists" is also a great new band.

Jason: -I liked the latest Cardigans album very much for example.

Johnny: -And of course there is the Flaming Lips! They never disappoint us.

Jason: -One of our greatest experiences was appearing together with them in a TV show...

Johnny: -We appeared before them and we quickly got into costumes so that we can caper along with them during their performance...

Jason: -Johnny dressed up as an alien, and we others were Santas. (they laugh)

Johnny and Jason (together): -It was a huge party.

-Who did you make friends with from among the english performers since you've been there?

Jason: -With the members of "Feeling" for example, we keep running into them. (Editor's note: ...which is no coincidence since they are at the same music management firm, they both go back to soft-rock and their debuting album "Feeling Twelve Steps and Home" came out only a week after "Bright Idea") And Corinne Bailey Rae. And Gnarls Barkley.

-There, another american band that got a contract and set off in England.

Jason: -Yes, but they've set off in America as well since then.

-And when will you?

Jason: -We've already received a lot of offers so if everything goes well, next year.

(Interview and photos by Déry Zsolt)

antinea_net

THANKS A LOT FOR THIS TRANSLATION. IT IS A GREAT X-MAS GIFT !
If you need some help in French (from English to French) do not hesitate !
XxX
Astrid